Quintus-sextus-septimus: gólyatábor ’13

by teodorpolgar

Mint megtapasztaltam, a (jó) gólyává válás nem egyszerű feladat, nem megy csak úgy magától. Kell hozzá alkalmas és lelkes alanyok sokasága, megfelelő helyszín, jól összeválogatott programok, elhivatott és kemény kiképzők, és valami plusz. Az Úr 2013. esztendejének augusztusában, annak 22. és 26. napja közt mindez pont a megfelelő arányban volt jelen Balatonkenesén, és ez az instabil robbanóelegy hatalmasat szólt; remélem, többségünket simán átrepíti az előttünk setét magasságokba tornyosuló hat év felett – a kezdőlöketet legalábbis nagyon megadta. Adta. A fejem még fáj, kapar a torkom, azóta sem aludtam ki magam – és boldog vagyok.

Egyenként, individuumként, külön-külön világokként mentünk oda, és – persze ezt jórészt megőrizve – csoportokként, összességében pedig évfolyamként hagytuk el a tábort. Hullafáradtan, megviselve, de mosolyogva és – azt hiszem nem vagyok ezzel egyedül – az évkezdést várva, nem csak az eljövendő újat övező lelkesedés és kíváncsiság, hanem a gólyatáborban született (khm.) kapcsolatok, barátságok, élmények miatt is. Határozottan nem állítom, hogy minden feladat olyan kellemes lett volna mint pl. a koncertek vagy a hab a partin de már most mosolygok a velem történt legkeményebb dolgokon is. Megedződtünk a kialvatlanságban, éhségben, a reflektorfényben a többiek előtt, reflexeink uralmában, gátlásaink leküzdésében, a rengeteg sportprogramban és felülkerekedtünk az aldehidekkel-savakkal folytatott harcban (májaink remekül funkcionáltak!:)). Kreatívak voltunk, gyorsan tanultunk, és nem ijedtünk meg extrémtárgytól tejszínig, bálnanásztól hagymáig, disznólábtól helyszínelésig semmitől, hangosak voltunk (nincsen hangotok, nincsen rajta az, szivárvány színei, mindenki pécsi akar lenni stb.), pintyőkék voltunk és – teljesen megérdemelten – gólyák lettünk.

Megértem, hogy mindenki PÉCSI akar lenni. 🙂

Advertisements