Quinquagesimus septimus

by teodorpolgar

A múlt hét igazán méltó durvulással zárta a szorgalmi időszakot: egyrészt (és itt szinte mellékesen) írtunk közegészségtanból, amit bár szigorúan őrzött és megfigyelt körülmények között tettünk viszonylag egyszerű volt, nem annyira nagy téma és diákból jól fel lehetett készülni. Másrészt a nem kötelező kurzusok számonkéréseinek utolsó hulláma is lezajlott, harmadrészt és legfőképp megírtuk a sejtbiosz kollokviumot. Ez adja ugye az évközben szerezhető pontszám döntő részét, ami egyrészt beleszámít a vizsgába, másrészt ha elég jó akkor ki is lehet váltani a vizsgát. No, 65% ezen megbukott ami elég komoly gyomros volt sokaknak. Szóval most eléggé izomból elkezdett tanulni mindenki aki eddig kissé lébecebb volt de azért szeretne eljutni a következő félévbe, ami most sokaknak kezd egy ködfoltos, távolodó túlpartként megjelenni; és aki nem tesz keményen érte hogy odajusson, annak úgy tűnik, az is marad.

Advertisements