Elárasztósdi

by teodorpolgar

A múlt héten rendesen felpörögtek a dolgok, én most higgadtam le annyira hogy írni tudjak róla. 🙂 Eddig mindig az anatómiával meg szövettannal jöttem mert legenda meg újdonság egyben, de azért a többi tárgy sem szerénykedhet (tan)anyagilag. Sejtbioszból nekiveselkedtünk a félév egyik fő témájának, a jelátvitelnek. Mivel ez eddig nekem sem mondott volna sokat, pár szóban leegyszerűsítve: hogyan, mivel, mi módon kommunikálnak a sejtek. Sejten belüli és kívüli folyamatok, amik ha rosszul mennek akkor olyan rossz dolgokat eredményezhetnek mint pl. a rák. Szóval bonyolult és fontos. Aztán biokémiára be kell seggelni az összes aminosavat, és foglalkoztunk az ATP, NAD meg hasonlók által fémjelzett bioenergetikával. Biofizikán fluoreszkáltunk meg foszforeszkáltunk a boldogságtól (ki-ki ízlése szerint). Azért volt anat-szövet is, a boncteremben elmerültünk a medencében (HA-HA), a mikroszkóp előtt a kötőszövetet (nem az öreganyánk féle pulcsialapanyagot!), annak rostjait sejtjeit figyeltük meg okosanügyesen. Ha egész hétvégén tanulok sem tudtam volna mindezt megtanulni úgyhogy a kétség kezd visszaszállingózni de még nem estem bele.

Advertisements