Közelmúlt 2.

by teodorpolgar

Mondhatnám, hogy feszültségfokozó, tervezett drámai lépésként halogattam ennyi ideig ezt az írást, de nem így van. Sajnos. Úgy tűnik, a gimis szerelmeknek nem egyszerű túlélniük a távkapcsolatot, és ezt nem volt olyan könnyű elfogadni. De túljutottam rajta, túléltem és most már úgy gondolom, jobb is így.

Ha jól emlékszem, a múltkor a Medikus Kupánál hagytam abba. Mivel elég intenzív élmény volt, az időbeli távolság ellenére asszem egész jól föl tudom idézni. Szóval, a dolog lényege hogy minden évben íegmérkőzik a négy magyar orvosegyetem (PTE, SOTE, DOTE, SZOTE) különböző csapatsportágakban, óriási buli, és minden évben egy másik egyetem rendezi. Idén Budapesten volt, szervezett buszokkal mentünk föl pénteken délután. A buli tulajdonképpen a buszokra váráskor már elkezdődött, aztán a vasárnapi esti buszra szállás körül lett vége (mivel mindenki kidőlt). Péntek este elfoglaltuk a szálláshelyeket (sajnos nem minden pécsi volt egy helyen, a város különböző pontjain aludtunk), és nyomattunk egy kellemes bemelegítő estét a Medikus Kupás bulihelyen, a PeCsában. Viszonylag hosszú ~3óra) alvás után szombat délelőtt átteleportáltumk a Testnevelési Főiskolához, ahol a küzdelem folyt és buzdítottuk csapatainkat amíg ea hangszalagjaink bírták. És tovább. Volt foci, kézilabda, kosárlabda, röplabda és vízilabda (meg lehet h még más is de én ezeken voltam:)) és üvöltöttük hogy ‘POTEollééé’ meg ‘mindenki pécsi akarlenni’ meg hasonlók, ittuk söreinket a tavasz első meleg sugarainál és iszonyúan átéreztük, mit jelent PÉCSInek lenni. A legemlékezetesebb a Semmelweis elleni vízilabdamérkőzés volt. A srácaink elképesztően hősiesen küzdöttek, a meccs nagy részében vezettek is de sajnos néhány érdekes technikai hiba, mint az elromlott eredményjelzőnk, illetve pár érdekes bírói döntés miatt végül alulmaradtunk. Mi szurkolók ezt minden huliganizmustól mentesen, de annál dühösebben és hangosabban jeleztük is mindenki felé. Komolyan, én ilyen háborús hangulatú tömegben még nem voltam. 🙂 A nagy küzdelmek után este ismét a PeCsa pártié volt a főszerep, itt leolvadt a nagy ellenségeskedés és együtt buliztunk egy hatalmasat. Annyira hatalmasat, hogy a vasárnap délelőtt kezdődő utolsó meccsekre alvás nélkül juzottam el. 🙂 Némi gyógysör segítségével sikerült életben ébren maradnom, szurkoltam is de az emléknyomaim erről az időszakról lényegesen halványabbak. A meccsek végeztével várni kellett kicsit a buszra, ezt az időt egy kis placcon töltöttük páran, bármely fesztiváldélutánt megszégyenítő chillout hangulatban. És még mindig nem aludtam! Aztán du. egy körül a buszok elvittek a PeCsába eredményhirdetésre. Itt már elég offon voltam, legjobban a pompomlányok produkciói maradtak meg (azok ott akkor eléggé felébresztettek:)). Sajnos az összesítést a tavalyival ellentétben nem mi nyertük, de nem is számít ez annyira. A buszon hazafelé valószínűleg csend volt.

🙂

Advertisements